Skip to content Skip to footer

A projekt leírása

Mutasd!

2020. 05. 31.

Mutasd!

2021. 05. 30.

Mutasd!

2022. 05. 29.

Mutasd!

A projekt leírása

Az eseményt gyermeknap alkalmával szervezzük meg, lényege, hogy aktivistáink és önkénteseink közreműködésével palacsintával köszöntjük a leginkább rászoruló gyermekeket. Legfőképp gyermekotthonokban élő és/vagy halmozottan hátrányos helyzetű, kórházban tartózkodó fiatalok jelentik a célcsoportot, akikhez az intézményeik jelentkezésén keresztül jutunk el. 2021-ben 3900 db palacsintát sütöttek, töltöttek meg és szállítottak ki akvistáink mindössze két nap leforgása alatt. Ez a darabszám 1300 adag palacsintának felel meg, tehát ennyi gyermeknek tudtunk mosolyt csalni gyermeknap alkalmából az arcára. 

Áron beszámolója 2020-ból:

Összejött 20-25 ember, felnőtt, gyermek egy jókora közös palacsinta készítésre. Összegyűltünk a Pagony kert -ben, akik biztosítottak nekünk placcot, hogy elkészülhessenek a palacsinták, kaptunk szörpöt is és megkezdődött több száz palacsinta elkészítése. Volt aki házi lekvárt hozott, velünk volt Marcsika Palacsintája – Kézműves Sütöde, ő hozta az összes palacsintát lefóliázva. Aztán kezdődött a gyártás: Egy adag palacsinta így néz ki: 1 kakaós, 1 lekváros, 1 fahéjas. Holnap aztán elkezdődik a palacsinták szétszórása és várjuk a Pagonyba a felajánlott palacsintákat! Vasárnap ugyanis több mint ezer palacsintát osztunk szét. 11-kor indulunk a Pagonyból, 26 helyre pattintjuk el a cuccot. A noÁr és a Budapest Bike Maffia önkéntesei egész nap járják majd Budapestet, de Bérczes Nóriék vidékre is szórnak, sőt, Balatonkenese is beszállt a Gyereknapi Pacsalinta Kommandóba. “Ma nem ebédet hozunk, hanem meglepetést” jelmondattal.

A Pörc Bisztró és Delikát, az Önkormányzat és az önkéntesesek összefogásával vasárnap palacsintát és meglepetést kapnak azok a gyerekek Balatonkenesén, akiknek a járvány ideje alatt ebédet szállítottak.

2020. 05. 31.

Végeredmény: 4714 palacsinta, 1450 gyereknek jutott Budapest szerte, Tarnabodon és a Pilisben. Kimondhatatlanul csodálatos nap volt! Reggel 11-kor a Pagonyban kezdtünk (nagyon köszönjük Foitl Andrásnak és a Pagony kert -nek a segítséget és a helyszínt) ahol a csodálatos és pótolhatatlan koordinátorunk, Tóth-Kása Ottília, Bérces Nóri, Csermák Tímea – Totti Fülöp Júlia a Pacsalinta kommandó felelőse és a Budapest Bike Maffia előkészítette a cuccokat. Ott voltak a szállítóink, akik startra készen várták, hogy vihessék Gyermeknap alkalmából a 4715, igen 4715 !!! db palacsintát Budapestre, a Pilisbe, és Tarnabodra (Szakács Zsuzsi, Szabó Zoli, óriás pacsi). Persze Balatonkenese is részt vett az akcióban! Szuperek vagytok!

És amikor azt hittük, hogy mi fogjuk a legnagyobb meglepetést okozni, akkor jött a Hős utca csodálatos kis lakóinak meglepetése: ahogy a belső udvar felé mentünk, felcsendült egy hangfalból az “Ébresztő” című noÁr szám. Ők énekelték a refrént és közben a két ház között egy lepedő-transzparensen ez állt: “Köszönjük szépen” és mindannyian aláírták. Gondolhatjátok… Úgy pityeregtünk meghatottságunkban, mint a gyerekek. Valódi gyerek nap volt, és ahogy a gyerekek is mondták: “Most egy kicsit Ti is gyerekek lettetek, igaz?” Igaz. Aztán volt tánc és kaptunk az egyik lakótól egy verset is! Méltó lezárása volt ennek a csodálatos öt hétnek.

Az iskola kezdődik, nagyon sokan visszamennek dolgozni, így a Toxikomák konyha ételosztás akciója célba ért, a misszió elvégezve. De nincs vége a kalandnak! Nemsokára elvisszük a Hős utcai gyerekeket egy fél napos kis táborozásra Ceglédre Zsámberger Szilviékhez, majd a következő hónapban még pár napra valahova, és ha az is jól sikerül, akkor egy egész hétre visszük őket táborozni. Nem állunk meg, mert gyémántok mindannyian. Csodálatos csapat gyűlt itt össze a Toxikoma konyhában. Köszönjük nektek Komák ezt a felejthetetlen öt hetet.

A Kontúr Közhasznú Egyesület gyűjtőakciója még mindig tart: higiéniai és tisztálkodószereket várnak a jövő héten is, amit kiosztanak a lakók között. Fantasztikus volt velük is a közös projekt! És Komák, zseniális önkénteseink voltak az egész öt hét alatt, nagyon szépen köszönjük Nektek a belefektetett energiát, pénzt, időt és a szeretetet! A noÁr oldalán és a csoportban mindenről értesítünk titeket és nagyon reméljük, hogy a jövőben is számíthatunk rátok!

2021. 05. 30.

 

2021- ben 1.300 adag palacsintát jutattunk el rászoruló gyerekeknek gyereknap alkalmából, ami azt jelenti, hogy segítőink és önkénteseink 3.900 db palacsintát sütöttek az alkalomra.
Az 1.300 adagot 25 lelkes szállító juttatta el a 41 különböző befogadó helyre.
Na de hogyan is nézett ki ez az egész?
Szombaton 10 órakor megkezdődött a felajánlott palacsinták töltése, ami igazi manufaktúraként zajlott, a HelpForFun – Ne csak mossuk kezeinket! csapat segítségével.
2021-ben is hatalmas Pagony kert biztosította a helyszínt a részünkre. Töltés-tekerés-adagolás-csomagolás. Fantasztikusan összeállt a csapatban az összhang, és a csapatmunka, tervezett időre el is készült minden.
Nagyon szépen köszönjük azt a hatalmas mennyiségű palacsintát, amit Marcsika Palacsintája – Kézműves Sütöde ajánlott fel ez alkalommal is az akciónkhoz.
Nagy Boginak köszönjük hogy a képek készítésével dokumentálta ezt a fantasztikus szombati napot!
Vasárnap folytatódott a munka. A Mi kis csapatunkhoz, (név szerint Andrási Réka Rita, Cserhalmi Elinor, Eszter Szilágyi) csatlakozott Somodi Nikoletta és Zsombor, -ők innentől hivatalosan is a noÁr aktivistái-, Tóth-Kása Ottília vezetésével, reggel 10 órától várták a lelkes palacsinta sütőket, akik hozták is időre a vállalt mennyiséget. SŐT, néhány lelkes vállalkozó még túl is teljesített.
Plussz energiát beletéve érkeztek még matricák, amiket a szállító dobozokra fel is ragasztottunk! Volt cukorka, almás pite, egyszerűen elmondhatatlan mennyire lelkes volt mindenki!
Dankó Simon, a legifjabb segítőnk még egy rajzot is készített nekünk, amit ezúton is köszönünk!
És kölön hála azoknak is, akik nem csak a sütést, hanem a szállítást is vállalták, hisz voltak jópáran! Mi több, olyanok is voltak, akik szerettek volna szállítani, de nekik már nem jutott befogadóhely! Sike Zoltán és csaladjának hatalmas respect, hogy kitartottak, és várták, hogy szállítani is tudjanak amellett az elképesztő mennyiségű palacsinta mellett, amit a Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium tanárai (Berze gimi) és az ESZMEcsere KLUB tagjaival együtt dobtak össze! Ennyire fantasztikus emberek voltak mellettünk ebben az akcióban!!
A szállítók déltől jöttek, és az előkészített kis csomagjaikat átvéve már indultak is a megadott címre.
Huszár Dávidnak köszönjük a vasárnap lőtt képeket és azt, hogy mindig velünk van.

2022. 05. 29.

A Palacsinta kommandó 3.0 számokban: 1750 adag(!!) palacsinta jött össze, ami azt jelenti, hogy a lesütött palacsinták száma 5250 darab!
🍴 A jelentkezéshez megadott táblázatba 60 ember írta fel magát, már ez is hihetetlen, de ami még ennél is elképesztőbb, hogy összesen 123 ember sütött palacsintát gyereknap alkalmából! Sokan csak látták, hogy van az akció, de nem írták fel magukat, de szerettek volna gyereknapra örömöt okozni a gyerekeknek, ezért beszálltak. Hálásan köszönjük mind a 123 embernek!
🚚 És hálás köszönet a szállítóknak! Annak a 23 szállítónak, akik ezeket a palacsintákat összesen 43 helyre szállították ki, Budapestre és környékére, illetve a Pilisbe!
❤ És végül, de nem utolsó sorban a csodálatos Koordinátorainknak is köszönjük a szervezést!
Hálásak vagyunk, hogy jöttetek, hogy segítettetek, hogy tettetek! Ezt az akciót biztos, hogy jövőre is folytatjuk, de most készülünk a következő akciónkra, melyről nemsokára kaphattok is tájékoztatást!