Skip to content Skip to footer

A projekt leírása

Mutasd!

A projekt leírása

2020-ban késő ősszel és télen sem pihenünk, ekkor a lakhatási szegénységben élő embertársainkra koncentrálunk, mégpedig a “Legyen nálad kanál” akció keretein belül. 2020 tavaszán a noÁr mozgalom öt héten keresztül minden nap meleg étellel segítette a Hős utcában lakó halmozottan hátrányos helyzetű családokat. Az 5 hét alatt több, mint 3000 adag étel került kiosztásra 100-140 család számára közel 50 fő önkéntes/aktivista bevonásával. A tavaszi akció sikerén felbuzdulva a noÁr kiszélesítette azoknak a körét, akiknek segíteni kívánt, így 2020 december 22-én és 2021 február 6-án – a már bevált gyakorlatot követve – a hős utcai családok mellett, meleg étel és maszk osztással segített átmeneti otthont nyújtó szociális intézményekben élő és lakhatási szegénységben élő embertársainkon.  Az akció során közel 30 önkéntes (szakácsok, szállítók stb.) segítségével novemberben 625 adag, februárban pedig 510 adag meleg étel került kiosztásra az erre leginkább rászorulók között. 2021. decemberében  750 adag meleg étel és 30 kg kenyér 8 szállóra jutott el és ebből 150 adag az utcán élő hajléktalanok között is gazdára talált.