„A bűnt lehet büntetni, élethelyzetet nem!”
A hajléktalan emberek helyzete teljes káoszban stagnál az országban. Ráadásul a megoldás helyett a politika inkább egy jó nagy takaróval takarja le a problémát, hogy a szegénységből semmi se látszódjon. Ebben a számban ezt a takarót rántjuk le és kínálunk emberi és rendszerszintű megoldásokat.
Az ügy leírása
“Lent forgattunk éppen a hölgyekkel, és az egyik éppen megérkező nő számonkérte rajtunk, hogy miért élünk vissza a szegény emberek helyzetével és miért akarunk nekik rosszat. Mire elmeséltük, hogy mi pont azért küzdünk, hogy az emberek, emberszámba vegyék azokat, akiket egy ostoba törvény megbélyegzett. Meséltem a hölgynek a noÁr-ról és kiderült, hogy ismerte a “Fogjunk össze” című számukat. Megfogta a kezem, megszorította, és azt mondta: álljatok ki értünk, mert ha ti nem teszitek, ha ti fiatalok nem vagytok mellettünk, akkor ki lesz? Senki.” Molnár Áron, a noÁr Mozgalom alapítója
A klip koncepciója szerint mindenkit arra kértünk, hogy írja le, mit kívánna a Mikulástól.
Éva ezt írta: “Engedje meg a kormány, hogy nyugalomban hajtsuk le a fejünket.”
Előzmények: 2018. október 15-én, hétfőn lépett életbe az alaptörvény módosítása nyomán született új szabálysértési törvény, melynek a hajléktalanságban élőket érintő passzusa kimondja: tilos az életvitelszerű közterületen tartózkodás. Ezt a rendeletet olyan emberek hozták, akik életükben nem voltak még egy hajléktalanszállón se, nem egyeztettek a szociális munkásokkal, hajléktalan embereket segítő intézmények vezetőivel, nem előzte meg valós vita a szakértőkkel, csak egy rettenetesen embertelen, és átgondolatlan pártpolitikai gesztus született. A propaganda média azonnal lecsapott erre a témára, vagy ukázba kapták hogy a híradóban, és az újságok címlapján szerepelnie kell az újabb ellenségképnek, akik nem mások voltak mint a hajléktalan emberek. A számnak, a klipnek és az ügyenk a célja, hogy visszakapja az emberségét az, akitől elvették, továbbá felhívja a figyelmet azokra a fantasztikus civil szervezetekre, akik döbbenetesen sok munkát tesznek bele abba, hogy a hajléktalan emberek és a lakhatási nehézséggel küzdők egy élhetőbb ország állampolgárai legyenek.
A szám alapját ismét Kunert Péter írta, hihetetlen érzékenységgel.
Ez az egyetlen olyan számunk, amelynek nincs refrénje.
Ezért valódi levél a Mikulásnak, valódi kérésekkel.
Óriási segítségünkre volt Aknai Zoltán, a Menhely Alapítvány vezetője, aki segített Rónai Domonkosnak, a klip operatőrének és Áronnak abban, hogy tudjunk forgatni a szállókon. Továbbá a segítségünkre volt még a RÉS Szociális és Kulturális Alapítvány női hajléktalan szállójának munkatársai is, hiszen oda is beengedtek minket.
Forrásaink
Az Utcajogász csapatának összeállítása jogi segítségnyújtás esetén – Bővebben
A Város Mindenkié csapatának gondolatai egy nappal a törvény meghozatala előtt – Bővebben
Az Utcáról Lakásba csapatának írásai és akciói, amelyek segítették a munkát – Bővebben
A 444 tematikus összefoglalója – Bővebben
Féltsük és ne féljünk a hajléktalan emberektől – Bővebben