Skip to content Skip to footer

Elkészült az első átláthatósági jelentésünk, melyben a 2022-es év sikereit, eredményeit, történéseit gyűjtöttük össze!

Készítettünk 3 klipet, összesen több mint 200 résztvevővel! A Tanítani akarunk! számot az első 4 nap alatt több mint 300 ezren néztétek meg. Ez a szám azóta nagyon sok tüntetésen és demonstráción hallható volt.

Szerveztünk két koncertet a Tanítanék mozgalommal közösen, az elsőn a Punnany Massif, Azahriah, Törley Kata, Nagy Ervin is velünk tartott. A második, október 5-i koncerten a Kossuth téren több mint 40 ezren voltunk! Többek között játszott a Kiscsillag, Péterfy Bori & Love Band, beszédet mondott Pilz Olivér, a Diákok a Tanárokért is. A koncert alatt 7000 támogató több mint 20 millió forintot adományozott a sztrájkoló pedagógusok béreinek pótlására.

A szolidaritási események elején elkészítettük a közös kiállás szimbólumát, a felkiáltójelet a körben, ősz óta több mint 180 ezer matricát készítettünk és postáztuk ki őket! December 3-án a Tanítanék tüntetést szervezett a Klebelsberg Központ elé, számukra pénzbeli adományt gyűjtöttünk. A 6 napos Tudásmenet grafikáit is mi terveztük, valamint az adománygyűjtést koordináltuk.

Bemutattuk Hunyadi Emőkéék bántalmazási ügyét, a Tiszta Színház projekt keretében. Nyáron felújítottunk egy általános iskolát 38 önkéntessel, 6 nap alatt. Augusztusban mi is kint voltunk a Sziget Fesztivál Civil Sziget részén. Nyílt levelet írtunk Varga Juditnak, amit több mint 10 ezren írtatok alá!

Két új munkatárssal bővültünk, valamint elkezdtünk használni egy fejlettebb emailküldő és adománygyűjtő rendszert.

2022-ben 1000 ember állt mellénk támogatással! Legyél a támogatónk, segíts elérni a céljainkat! A te támogatásoddal még többre lehetünk képesek!

Ha szeretnéd, hogy 2023-ban is ki tudjunk állni ügyek mellett, légy támogatónk!

Ha szeretnéd elolvasni a teljes jelentést, ide kattintva találod meg!